ÚJ ROVATOT INDÍTUK!

Márciusban elindítottuk Négy Pillér analízis forródrót rovatunkat

Lila virágok

Márciusban elindítottuk Négy Pillér analízis forródrót rovatunkat, melynek célja elsősorban a gyors segítségnyújtás, továbbá a honlapon történő válaszadás számunkra is lehetőséget biztosít arra, hogy weboldalunk látogatói ízelítőt kaphassanak ebből a fantasztikus, de hazánkban még kevéssé ismert módszerből.

Várjuk mindazok jelentkezését, akik jelenlegi „szorult” helyzetükben nehezen hoznak döntést, pedig életük szempontjából lényeges lenne, vagy bármilyen problémájuk van, aminek a megoldása nehézséget okoz számukra.

Küldje el az info@fengshuitanacsadok.hu címre pontos születési adatait (dátum, időpont óra, perc pontossággal, hely, valamint az Ön neme), és a kérdést, amelyre a választ keresi. Tanácsaink pár napon belül a főoldalon is olvashatók majd.

MI A NÉGY PILLÉR ANALÍZIS?

Tényleg „meg van írva” a sorsunk?

A kínai kozmológia szerint a következő három tényező alapjaiban befolyásolja a létezésünket:

1/ Ég – az égi erő, mely minden földi jelenségre ciklikus hatást gyakorol. Megjelenik az asztrológiai képletben, mely a születés pillanatában megmutatja az egyén alapjellemének és lehetőségeinek rajzolatát.
2/ Föld – a földi erő szintén jelentős befolyással bír a földi jelenségekre. A Feng Shuival vizsgálható, melynek segítségével, a földi erőkkel összhangban alakíthatjuk környezetünket.
3/ Ember – az égi és földi erők által meghatározott lehetőségeken belül a személy saját akarata, cselekedetei mindazzal kapcsolatban, amivel az élete során szembekerül.
Ez a három összetevő határozza meg az életünk során bejárt utunkat, ami nem jelenti azt, hogy mindhárom mindig és ugyanolyan súllyal hat. Arányuk az idő múlásával folyamatosan változik.

A Négy Pillér analízissel vizsgáljuk az ember életútját, amit a születési adatokból kiindulva vetünk elemzés alá. A születési képletből látjuk a különböző energiák (fa, tűz, föld, fém, víz) kölcsönhatásait a születés pillanatában, s hogy milyen lehetőségeket mutatnak az egyes pillérekben.
Az idő változásával különböző energiaminőségek hatnak a képletre, vagyis az emberre, így ennek függvényében, dinamikusan vizsgáljuk az adott személy veleszületett energiamintáját.

Azaz: idővel pl. kaphatunk baráti segítséget, szerelmeket, társat, pénzt vagy karrierlehetőséget, azaz az idő dolgozhat nekünk, de vannak nehezebb, megoldandó feladatokat hozó időperiódusok is.

A Négy Pillér tanácsadó nem azt tudja megmondani, hogy mikor fog valaki meggazdagodni, vagy megházasodni, csak a lehetőségeket térképezheti fel, melyeknek megragadása már a saját szabad akaratunk kérdése.

A Négy Pillér egy bonyolult, ám nagyon logikus és gyakorlatias módszer, mely stratégiai előnyhöz juttathat az életben: tudatosan készülhetünk fel az előttünk álló időszakokra, kihasználva a pozitív lehetőségeket és felkészülve a buktatókra.

Egy harmonikus életet tudatosan is felépíthetünk, ha a megfelelő helyen és időben cselekszünk, akkor boldogok, sikeresek lehetünk.

Vissza az archívumhoz.